ESÉLYES - 2018. tavasz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. tavaszi adásában beszámolunk arról is, hogy 2018-ban is bekapcsolódott Bács-Kiskun megye a Neked munka, nekem álom elnevezésű programba, amelynek keretében megváltozott munkaképességű emberek, köztük fiatalok kóstolhatnak bele a számukra tetsző szakma mindennapjaiba.
Szó lesz arról is, hogy értelmi fogyatékosok, valamint autisták nappali ellátását biztosító új intézmény építése kezdődött meg Kecskemét Homokbánya városrészében.
Kiderül, hogy a generációk nem elválasztanak, hanem összekapcsolnak – e gondolat jegyében szervezték meg az a hetedik Nőnek lenni jó konferenciát Kecskeméten.
És végül megtudhatják azt is, hogy először hirdetették meg az Iskolai Közösségi Szolgálathoz kapcsolódó élménybeszámolói pályázatukat a megyei esélyteremtési iroda munkatársai.
ESÉLYES - 2018. nyár
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. nyári adásában beszámolót láthattak nézőink arról, hogy az Autista Gyermekekért Egyesület csatlakozott a Ragyogj kékben! nemzetközi kampányhoz április 2-án, az Autizmus Világnapján. Néhány nap múlva pedig megtartották a Futni-kék! elnevezésű belvárosi együttfutásukat is.
A műsorból kiderült, hogy tizedik alkalommal rendeztek Szemléletváltó Napot a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziumban. Huszonnégy vendéget fogadtak az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonából, akikkel együtt alkottak, játszottak, táncoltak a kadás diákok.
Ismét nehéz körülmények között élő családok gyermekeit látta vendégül a Katona József Színház. Sokan közülük még soha nem jártak a kecskeméti teátrumban.
21 szupernagyi és egy szupernagypapi vehette át a CédrusNet Kecskemét Mintaprogram keretében meghirdetett első hivatásos nagyszülő tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumot.
A közös mozgás jegyében szerveztek Esély SportNapot fogyatékossággal élő és ép fiataloknak a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő megyei esélyteremtési iroda munkatársai a Messzi István Sportcsarnokban.
ESÉLYES - 2018. ősz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közreműködésével készülő műsor 2018. őszi adásából kiderül, hogyan ette meg bekötött szemmel és teljes sötétségben kétfogásos menüjét két kiskunfélegyházi középiskolás diákcsoport a megyei esélyteremtési iroda szemléletformáló programsorozatán.
A műsorban beszámolunk továbbá arról is, hogy érzékenyítő foglalkozáson mutatták be jászszentlászlói Szivárvány tábor lakói a megyei önkormányzat dolgozóinak, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük nap, mint nap a Down-szindrómásoknak.
Szó lesz továbbá arról is, hogy egy nyári felmérés szerint, országosan mintegy félmillió nyugdíjas törekszik valamilyen formában a munkavállalásra, valamint, hogy megyei és helyi civil szervezetek összefogásával valósult meg az Esélynap az elfogadásért című szemléletformáló programsorozat a hírös városban.
A műsor zárásaként megismerhetik az országosan ismert Nemadomfel Együttest, akik jótékonysági koncertet tartottak Kecskeméten.
ESÉLYES -2018. tél
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. téli adásából kiderül, hogy megnyílt az Autisták Országos Szövetségének Info-Pont irodája Kecskeméten.
A műsorban beszámolunk továbbá arról is, hogy az önkéntesség világnapja alkalmából akciónapot tartottak – egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva – a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai és a fenntartásában működő megyei esélyteremtő iroda munkatársai. Egy időben, a megye öt településén a helyi diákönkormányzatok tagjaival együttműködve egy-egy helyi nyugdíjas otthont látogattak meg.
Szó lesz továbbá arról is, hogy elkezdődött a CédrusNet Kecskemét program Szenior Tudásbankjának feltöltése. Az országosan egyedülálló adatbankba már százas nagyságrendben jelentkeztek az olyan 50 év feletti kecskemétiek, akik tudásukkal, tapasztalataikkal segíthetik a lakosságot és a munkaerő-hiánnyal küzdő cégeket.
A magazin rövid híreiből kiderül, hogy a református iskola előtti sétálóutcán kapott helyet a második Tapintható Láthatatlan elnevezésű bronzmakett. Hét éves lett az értelmi sérülteknek szabadidős foglalkozásokat biztosító Mosoly Klub. Mintegy 150 ajándékot adtak át a megyei kormányhivatal munkatársai három családokat segítő szervezetnek.
A műsor zárásaként pedig összefoglalót láthatnak a hatodik alkalommal megrendezett Roma-magyar Diák Kulturális Fesztiválról, amelynek keretében a megye általános és középiskolás diákjai mintegy tizenöt produkción keresztül mutatták be a roma kultúra sokszínűségét.