Gasztro kaland a sötétben a fehér bot napja alkalmából
A látássérültek nemzetközi napja, a fehér bot napja alkalmából, Láthatatlan vacsora címmel szemléletformáló programot szerveztek a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai a kecskeméti Spaletta étteremben. Az est során az ép látásúak is átélhették, hogy milyen akadályok és nehézségek merülnek fel a vakok és gyengénlátók életében az evés során.
Bekötött szemmel és szinte teljes sötétségben, minden vizuális segítség nélkül tehették próbára érzékszerveiket a Láthatatlan vacsorára jelentkezők, hiszen szemük használata nélkül fogyasztották el a felszolgált ételeket és italt a kecskeméti étteremben.
Az érzékenyítő est célja, hogy az ép látásúak is átéljék, átérezzék a mindannyiunk életének egyik fontos részét képező, napi rendszerességgel megvalósuló rutintevékenységét, az étkezést látássérült embertársaink aspektusából.
A napokban megrendezett rendezvény az Első Kecskeméti Lions Club és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének együttműködésében valósult meg.
A láthatatlan vacsorán Engert Jakabné, a megyei esélyteremtési irodát fenntartó Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke köszöntötte elsőként a vendégeket.
Emlékeztetett: a programsorozatot az esélyteremtési iroda munkatársai 2018-ban elsőként indították útjára Bács-Kiskun megyében. Akkor Kiskunfélegyházán szervezték meg középiskolásoknak, majd egy év múlva kecskeméti és környékbeli vállalkozókat láttak vendégül egy „láthatatlan” vacsorára.
Ditzendy Károly Arisztid, az Első Kecskeméti Lions Club alelnöke elmondta: a Lions mozgalom tevékenységének alapját a látás védelme, azaz a látáskárosodások megelőzése valamint a vakok és gyengénlátók segítése jelenti. Beszélt arról is, hogy a lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A kecskeméti jótékonysági szervezet 1990-ben szervezett először Lions Filléres Börzét, és az idei, huszonkilencedik vásárt december második hétvégéjén, 10-én tartják majd meg.
Hencz András, a 2004 óta működő Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke kiemelte: a nem mindennapi kezdeményezés keretében azokról a nehézségekről és rutinszerű tevékenységekről beszélhetnek a résztvevőknek, amit a látássérült vagy vak emberek nap mint nap megélnek.
Beszámolt arról is, hogy a közelmúltban átvették „Az év Bács-Kiskun Megyei Civil Szervezete” díjat, és szervezetük ebben az évben második alkalommal nyerte el a Tesco-Global Zrt. „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatának első helyezését.
A bekötött szemmel elfogyasztott vacsora mintegy harminc résztvevője az étkezést követően közösen találgatták, hogy mit is ettek.
A program keretében felszolgált ételsor brokkoli krémleves volt cheddar chips-szel és fokhagymás krutonnal, főételként sous vide csirkemellet szolgáltak fel paszternákos burgonyakrémmel, vörösboros mézben sült fügével, vajas kelbimbóval és pirított mandulával. Desszertként pedig kétféle fagylaltot fogyasztottak a vendégek.
A vacsorát követően a résztvevők arról számoltak be, hogy a legnagyobb nehézséget az ételek fogyasztásakor azok megtalálása okozta a tányéron, amelyet sokan tapogatással oldottak meg, de bevallásuk szerint így is gyakran előfordult, hogy üresen tették a szájukba az evőeszközöket.
Az Első Kecskeméti Lions Club tagjai a bennük kavargó gondolatokról is beszámoltak. Voltak, akik ügyetlennek és tehetetlennek érezték magukat, mások hálát éreztek, hogy egészségesen élhetik mindennapjaikat, de voltak olyanok is, akik szerint a helyzet egyszerre volt rendkívül ijesztő és életre szólóan tanulságos.
Az est lezárásaként a vendégek megismerhették az öt éve teljesen vak kecskeméti Tercsi Lajosnét, aki az elmúlt esztendőben benevezett a Vakonlátó Alapítvány látássérülteknek szóló, Főzd meg a szerencsédet, vagy süsd ki, ezt Te döntöd el! címmel hirdetett kiírására. Marcsi videóra vette, ahogy húsgombóclevest főz, majd tejespitét süt. Filmjével második helyezést szerzett.
Tusori Nikoletta, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnökségi tagja vakokat és gyengénlátókat segítő eszközbemutatót tartott, és beszélt a megyei esélyteremtési iroda felkérésére tartott szemléletformáló programokról, az EsélyÓrákról is.
Fekete Attila – aki szintén a megyei szervezet elnökségi tagja – pedig látása elvesztésének körülményeit mesélte el. Az autóbalesetben megvakult fényképész ma már ismét teljes életet él, és partizenészként rendszeresen fellépője a kulturális eseményeknek.
Fotók: hiros.hu, esélyteremtési iroda
Nem fogott ki a fiatalokon a tolerancia TOTÓ
A Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház is csatlakozott a kecskeméti Tanévzáró Fesztivál programjaihoz. A megyei szervezet munkatársai és fenntartójuk, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai a diákvetélkedő egyik állomásán június 17-én tolerancia TOTÓ-val várták a csapatokat.
Tizennyolc egy-egy szuperhőssel jelölt állomásból állt idén az 5. Tanévzáró Fesztivál Városi Diákvetélkedője. A kecskeméti középiskolásoknak egyebek mellett labdajátékokban, ügyességi feladatokban, különféle kérdőívekben, autószimulátorban és bikalökésben is bizonyítaniuk kellett.
A szervezésben és megvalósításban a kecskeméti önkormányzatot a Főnix Dance Sport Gyermek és Ifjúsági Központ Egyesület, a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és a Hírös Fiatalok Egyesület is segítette.
A résztvevő szervezetek között volt a megyei rendőr-főkapitányság, a katasztrófavédelmi igazgatóság, a Kecskeméti Testedző Egyesület, a KTE, a Kosárlabda Akadémia és a Neumann János Egyetem is.
A diákok a fesztivál keretében ünnepelték az oktatási időszak befejezését. A helyi identitás és kohézió erősítése Kecskeméten elnevezésű projekt keretein belül megvalósuló eseményhez a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház is csatlakozott.
Az országos hálózat tagjaként működő kecskeméti iroda munkatársai az állomásukra érkező csapatoknak elmondták: a fiataloknak elsősorban szemléletformáló programokat szerveznek a megye általános és középiskoláiban. EsélyÓráik keretében tapasztalati szakértők felkérésével igyekeznek a fiatalok idősekkel, romákkal és a bármilyen fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos tudását megerősíteni és kiegészíteni.
Ezen kívül számos önkéntes akciót is hirdetnek, amelyekben szintén számítanak a fiatalok segítségére. Így, szedtek már szemetet, ültettek növényeket, díszítettek idősek otthonát vagy éppen bölcsődekerítést csiszoltak, festettek velük.
Elhangzott: a legaktívabb önkénteseket évente egyszer díjazzák is: Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese és Az Év Ifjú Bács-Kiskun Megyei Önkéntese elismerésekkel.
A városi diákvetélkedőre a megyei esélyteremtési iroda munkatársai egy tolerancia TOTÓ-val készültek, amelynek 13+1 kérdése a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaival: a fogyatékossággal élőkkel, a romákkal és az idősekkel volt kapcsolatos, amelyek megválaszolásában a fiatalok nagyszerűen helytálltak.
A tanévzáró megyei kupáját végül a Kunszentmiklósról érkezett fiatalok vihették haza, míg a városi diákvetélkedőt a Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikumának Ny/erő nevet viselő csapata nyerte.
Kiállítás nyílt a pápai gondolat nyomán készült rajzokból
Közel 140 gyermekrajz érkezett nyolc kecskeméti általános iskolából a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közös felhívására. A pápai idézet nyomán készült alkotásokból rendezett tárlat a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben látható.
A Házasság hete alkalmából „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek otthona is” pápai idézettel hirdettek rajzpályázatot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai és a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai az általános iskola alsó és felső tagozatosainak. A gyermekektől azt várták, rajzolják le azokat a családi emlékeiket, amelyek XVI. Benedek pápa gondolatairól eszükbe jutnak.
A nyolc kecskeméti általános iskolából beérkezett 138 gyermekrajzot Zsolczai Balázs festőművész, művésztanár zsűrizte.
A pályamunkákból rendezett tárlat február 28-án, hétfőn 17 órakor nyílt meg a Bozsó Gyűjteményben és március 6-áig – a múzeum nyitva tartási idejében –látogatható.
HELYEZÉSEK:
Zsoldos Lotti, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola 4. osztályos tanulója részére – I. helyezés
Nagy Petra, a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának 7. osztályos tanulója részére – I. helyezés
Ba Alíz, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3. osztályos tanulója részére – II. helyezés
Gál Jella, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolájának 7. osztályos tanulója részére – II. helyezés
Nyúl Tamás, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolájának 3. osztályos tanulója részére – III. helyezés
Tonté Rikárdó, a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának 6. osztályos tanulója részére – III. helyezés
KÜLÖNDÍJAK:
Leó del Aguila, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 3. osztályos tanulója részére
Polgár Zita, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola 4. osztályos tanulója részére
Sárai Szabó Lilla, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 5. osztályos tanulója részére
Mezei Zoé, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 5. osztályos tanulója részére
7. oldal / 45