ESÉLYES - 2017. tavasz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2017. tavaszi adásában beszámolót láthatnak nézőink arról, hogy közel százan érkeztek a megye településeiről: önkormányzatok, bölcsődék és óvodák, valamint munkáltatók képviseletében Kecskemétre a Bölcsődei Tájékoztató Napra. Az országos roadshow témája a januártól hatályos új bölcsődei szabályozás volt.
Kiderül az is, hogy egymásra épülő képzések keretében sajátíthatják el az érdeklődők a magyar jelnyelv alapjait. Az országszerte zajló tanfolyamok a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a SINOSZ szervezésében folynak.
Továbbá szó lesz arról is, hogy utolsó állomására, Kecskemétre érkezett a Nők kékben című, négy, autista gyermeket nevelő édesanya és egy fiatal autista lány életét bemutató fotókiállítás.
És zárásként arról is beszámolunk, hogy különleges volt a XXVI. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, hiszen a programsorozat történetében először csak olyan formációk léptek színpadra március 24. és 26. között, amelyben kivétel nélkül nők az énekes-szólisták.
ESÉLYES - 2017. nyár
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2017. nyári adásában beszámolunk a Nő az esély elnevezésű programról, amelyen keresztül csaknem 7,5 milliárd forintot fordít a kormány roma nők képzésére, foglalkoztatására.
Szó lesz arról is, hogy a megye hat településéről érkező mintegy ötven gyermeknek nyílt lehetősége – a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló rendezvényén –, hogy a sport terén kipróbálja magát, és új erősségeket, érdeklődési területeket fedezzen fel magában Kecskeméten.
Bemutatjuk továbbá, hogy nehéz körülmények között élő családok gyermekeit látta vendégül a Katona József Színház. Sokan közülük még soha nem jártak a kecskeméti teátrumban.
És végül kiderül, hogy „Esély, egyenlőség, elfogadás” mottóval rendezett megyei szintű sportnapot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő esélyteremtési iroda, valamint a Hírös Sport Nonprofit Kft. a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.
ESÉLYES - 2017. ősz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2017. őszi műsorából kiderül, hogy pályaorientációs foglalkozássorozatot szerveztek fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok részére a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai.
Beszámolót láthatnak arról is, hogy Hetényegháza harmadik alkalommal csatlakozott a Tápláló szeretet elnevezésű, nógrádi gyökerű jótékonysági kezdeményezéshez.
Szó lesz arról is, hogy Kecskeméten is megalakult a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, az országban harmadikként.
És végül kiderül, hogy több mint harminc az SOS Gyermekfaluban nevelkedő gyermeket látott vendégül a Hunyadivárosi Nyugdíjas Klub.
ESÉLYES - 2017. tél
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2017. téli adásában beszámolót láthatnak nézőink arról, hogy több mint százan gyűltek össze a kecskeméti Katona József Könyvtárban, hogy újra együtt ünnepeljék a vakok és gyengénlátók nemzetközi napját.
Kiderül, hogy az Idősek világnapja alkalmából ünnepi gálaműsorral kedveskedtek a szépkorúaknak a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központban.
Továbbá szó lesz arról is, hogy az elmúlt, 2017. évben is meghirdette dolgozói körében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal karácsonyi adománygyűjtő akcióját.
És zárásként arról is beszámolunk, hogy megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő esélyteremtési iroda munkatársai elismerést alapítottak. Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese Díjakat a szervezet jubileumi estje keretében adták át.
ESÉLYES - 2018. tavasz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. tavaszi adásában beszámolunk arról is, hogy 2018-ban is bekapcsolódott Bács-Kiskun megye a Neked munka, nekem álom elnevezésű programba, amelynek keretében megváltozott munkaképességű emberek, köztük fiatalok kóstolhatnak bele a számukra tetsző szakma mindennapjaiba.
Szó lesz arról is, hogy értelmi fogyatékosok, valamint autisták nappali ellátását biztosító új intézmény építése kezdődött meg Kecskemét Homokbánya városrészében.
Kiderül, hogy a generációk nem elválasztanak, hanem összekapcsolnak – e gondolat jegyében szervezték meg az a hetedik Nőnek lenni jó konferenciát Kecskeméten.
És végül megtudhatják azt is, hogy először hirdetették meg az Iskolai Közösségi Szolgálathoz kapcsolódó élménybeszámolói pályázatukat a megyei esélyteremtési iroda munkatársai.
ESÉLYES - 2018. nyár
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. nyári adásában beszámolót láthattak nézőink arról, hogy az Autista Gyermekekért Egyesület csatlakozott a Ragyogj kékben! nemzetközi kampányhoz április 2-án, az Autizmus Világnapján. Néhány nap múlva pedig megtartották a Futni-kék! elnevezésű belvárosi együttfutásukat is.
A műsorból kiderült, hogy tizedik alkalommal rendeztek Szemléletváltó Napot a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziumban. Huszonnégy vendéget fogadtak az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonából, akikkel együtt alkottak, játszottak, táncoltak a kadás diákok.
Ismét nehéz körülmények között élő családok gyermekeit látta vendégül a Katona József Színház. Sokan közülük még soha nem jártak a kecskeméti teátrumban.
21 szupernagyi és egy szupernagypapi vehette át a CédrusNet Kecskemét Mintaprogram keretében meghirdetett első hivatásos nagyszülő tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumot.
A közös mozgás jegyében szerveztek Esély SportNapot fogyatékossággal élő és ép fiataloknak a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő megyei esélyteremtési iroda munkatársai a Messzi István Sportcsarnokban.
ESÉLYES - 2018. ősz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közreműködésével készülő műsor 2018. őszi adásából kiderül, hogyan ette meg bekötött szemmel és teljes sötétségben kétfogásos menüjét két kiskunfélegyházi középiskolás diákcsoport a megyei esélyteremtési iroda szemléletformáló programsorozatán.
A műsorban beszámolunk továbbá arról is, hogy érzékenyítő foglalkozáson mutatták be jászszentlászlói Szivárvány tábor lakói a megyei önkormányzat dolgozóinak, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük nap, mint nap a Down-szindrómásoknak.
Szó lesz továbbá arról is, hogy egy nyári felmérés szerint, országosan mintegy félmillió nyugdíjas törekszik valamilyen formában a munkavállalásra, valamint, hogy megyei és helyi civil szervezetek összefogásával valósult meg az Esélynap az elfogadásért című szemléletformáló programsorozat a hírös városban.
A műsor zárásaként megismerhetik az országosan ismert Nemadomfel Együttest, akik jótékonysági koncertet tartottak Kecskeméten.
ESÉLYES -2018. tél
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2018. téli adásából kiderül, hogy megnyílt az Autisták Országos Szövetségének Info-Pont irodája Kecskeméten.
A műsorban beszámolunk továbbá arról is, hogy az önkéntesség világnapja alkalmából akciónapot tartottak – egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva – a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai és a fenntartásában működő megyei esélyteremtő iroda munkatársai. Egy időben, a megye öt településén a helyi diákönkormányzatok tagjaival együttműködve egy-egy helyi nyugdíjas otthont látogattak meg.
Szó lesz továbbá arról is, hogy elkezdődött a CédrusNet Kecskemét program Szenior Tudásbankjának feltöltése. Az országosan egyedülálló adatbankba már százas nagyságrendben jelentkeztek az olyan 50 év feletti kecskemétiek, akik tudásukkal, tapasztalataikkal segíthetik a lakosságot és a munkaerő-hiánnyal küzdő cégeket.
A magazin rövid híreiből kiderül, hogy a református iskola előtti sétálóutcán kapott helyet a második Tapintható Láthatatlan elnevezésű bronzmakett. Hét éves lett az értelmi sérülteknek szabadidős foglalkozásokat biztosító Mosoly Klub. Mintegy 150 ajándékot adtak át a megyei kormányhivatal munkatársai három családokat segítő szervezetnek.
A műsor zárásaként pedig összefoglalót láthatnak a hatodik alkalommal megrendezett Roma-magyar Diák Kulturális Fesztiválról, amelynek keretében a megye általános és középiskolás diákjai mintegy tizenöt produkción keresztül mutatták be a roma kultúra sokszínűségét.
ESÉLYES - 2019. tavasz
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor 2019. tavaszi adásából kiderül, hogy nevelőszülőket igyekeztek toborozni a kecskeméti SOS Gyermekfalu nyílt napján.
Beszámolunk továbbá arról is, hogy az Autista Gyermekekért Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően egy tanulókonyhát hoztak létre az Autizmus Centrum szakiskolás tanulóinak.
Szó lesz továbbá arról is, hogy fiataloknak szerveztek érzékenyítő programot a Neumann János Egyetemen a Down-szindróma világnapja alkalmából.
Megtudhatják, hogy önkéntesek olvasnak mesét a megyei kórház gyermekosztályán fekvő betegeknek hetente két alkalommal.
A családbarát foglalkoztatási formák elterjesztését tűzte zászlajára a kecskeméti Család- és KarrierPONT. Az iroda munkatársai az első év tapasztalatairól és a következő időszak terveiről a munkájukat segítő Tanácsadó Testületnek számoltak be.
A magazin végén pedig az is kiderül, hogy Kecskeméten sok külterületen élő idős életét változtatta meg a Digitális Idősügyi Program.
ESÉLYES - 2019. december
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szerkesztésében készülő műsor decemberi adásából kiderül, hogy megnyílt a Csodabogár Kecskeméten. Az intézmény 24 felnőtt autista, illetve 24 értelemi fogyatékossággal élő fiatal számára biztosít szakszerű támogatást és kiegyensúlyozott mindennapokat.
Beszámolunk továbbá arról is, hogy Ismerd meg, éld át, fogadd el! címmel szemléletformáló programsorozatot, EsélyNapot tartottak az esélyteremtési iroda munkatársai Kecskemét főterén.
Szó lesz arról is, hogy játszóterek környezetét tették rendbe a 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági akció önkéntesei, továbbá két novemberi hétvégén tizenegy és fél tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete országszerte.
A magazin végén pedig az is kiderül, hogy a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai ismét egy új területre léptek. Romani Platni néven közösségépítő programsorozatot indítottak útjára. A rendezvény célja alkalomteremtés. Alkalom teremtése találkozásra, beszélgetésre, tapasztalatcserére, a roma kultúra egy szeletének ápolására, egészen pontosan a cigány gasztronómia éltetésére, őrzésére. Ennek érdekében roma asszonyok és lányok találkoznak hónapról hónapra, hogy megismerjék egymást, egymás szokásait, tanácsokat adjanak egymásnak és tanuljanak egymástól. Első vendégük Tonté Barbara, a romanigastro.blog.hu és a Romani Gastro című szakácskönyv egyik szerzője volt.
17. oldal / 25