Ne hagyd ki! programsorozatot Bács-Kiskun megyében

Több mint harminc település családjai ismerhették meg a Próbáld ki!

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai egy a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló sikeres pályázatnak köszönhetően folytatták az egy éve megkezdett, az egész megyét lefedő programsorozatukat. Az NTP-CSSZP-M-16-0019 jelzésszámú pályázat 2017. június 30-án zárult.


PRÓBÁLD KI, NE HAGYD KI! elnevezésű, bemutatóval egybekötött, játékos, kreatív és interaktív rendezvénysorozatunkat 2017. április 13. és június 28. között – az elmúlt évhez hasonlóan – ezúttal is Bács-Kiskun megye harminc (Bácsszőlős, Mátételke, Csikéria, Tataháza, Bácsborsód, Mélykút, Bácsalmás, Kisszállás, Dunafalva, Csátalja, Petőfiszállás, Jánoshalma, Borota, Kömpöc, Rém, Kéleshalom, Sükösd, Bátya, Drágszél, Újtelek, Uszód, Csengőd, Solt, Dunaszentbenedek, Bugacpusztaháza, Móricgát, Tass, Kunpeszér, Kelebia és Balotaszállás) településen valósították meg.
A résztvevőknek az egyes helyszíneken módjuk volt új, a hagyományos iskolai keretek között kevesebb figyelmet kapó területeken kipróbálni magukat, és új erősségeket, érdeklődési területeket fölfedezni magukban. A három kiválasztott terület: a zene és a tánc, a képzőművészet, valamint a sport volt, helyenként a drámapedagógiával és a logikával kiegészülve. A rendezvénysorozat során arra is volt példa, hogy kivételes tehetségű gyermeket fedeztek fel a programba bevont szakemberek.
Minden egyes alkalommal SZÜLŐ-TANÁR KLUBOT is szerveztek. Itt kaphattak széles körű tájékoztatást a hozzátartozók, családtagok és pedagógusok egyebek mellett egyrészt a Nemzeti Tehetség Program nyújtotta lehetőségekről, másrészt a programba bevont tehetségpontokban folyó munkáról előadás, beszélgetés, konzultáció és tanácsadás keretében. Nem egy esetben már el is kezdődött az érintett településeken a tehetségponttá válás útjára lépve a munka, amihez továbbra is segítő kezet nyújtanak.
Összeállítottak egy tájékoztató szórólapot is, amit mindenki megkapott.
Összességében a programsorozat egyes elemei során – a kézműves foglalkozások, a sportjátékok és vetélkedők, a képességmérések, a dramatikus gyakorlatok, a tánc- és sakklépések elsajátítása, a hangszerekkel való ismerkedés – a gyermekek legtöbbje belefeledkezve az idő múlásába olyan meghatározó élményeket szerzett, hogy szívesen folytatták volna még órákon át az adott tevékenységet. Szüleik és kísérőik pedig számos tanácsot kaphattak a tehetségsegítés és -gondozás lehetőségeiről, valamint magáról a Nemzeti Tehetség Programról.
Annak érdekében, hogy megismerjék a családok: a gyermekek és szüleik, valamint a pedagógusok programsorozatról alkotott véleményét érdeklődő ív kitöltésére kérték résztvevőiket.
A harminc település közül Csengődön, Kunpeszéren és Újteleken nem adtak választ kérdéseikre.
A jelenléti ívek alapján megállapítható, hogy a helyszíneken összesen 623 fővel találkoztak, és közülük 159 fő töltötte ki az érdeklődő íveket. A nem reprezentatív felmérés eredményeként megállapítható, hogy a válaszadók 64 százaléka időben értesült a programsorozatról, 33 százalékuk azonban csak részben, 3 százalékuk pedig egyáltalán nem.
A rendezvények helyszínét – művelődési ház, faluház, könyvtár, közösségi hely, ritkán iskola – a kitöltők 72 százaléka megfelelőnek tartotta, mintegy negyedük azonban csak részben. Ketten úgy vélték, hogy egyáltalán nem volt jó a programok helyszíne, négyen pedig nem tudták ezt megítélni.
Az időpontválasztást – legtöbbször szombat délelőtt és délután, alkalmanként hétköznap – a megkérdezettek 72 százaléka tartotta jónak, 24 százalékuk részben, öten pedig egyáltalán nem.
A szervezők munkájával az ívet kitöltők 89 százaléka elégedett volt, 9 százalékuk csak részben, egy fő pedig egyáltalán nem. Hárman nem tudták ezt megítélni.
A programválaszték a megkérdezettek háromnegyede szerint színes és tartalmas volt, 20 százalékuk szerint csak részben, három ember pedig egyáltalán nem tartotta annak. Öten nem tudták ezt eldönteni.
A résztvevő szakemberek felkészültségével a válaszadók 96 százaléka volt elégedett, mindössze 3 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy részben, és mindössze egy ember nem volt ezzel megelégedve.
A rendezvényeken kapott információkat a megkérdezettek háromnegyede hasznosnak tartotta, 18 százalékuk csak részben, négyen egyáltalán nem, és hatan nem tudták ezt megállapítani.
Hogy szükség van-e hasonló programokra, erre a válaszadók 77 százaléka úgy nyilatkozott, hogy igen, 19 százalékuk úgy látja, hogy csak részben, egy fő szerint nincs rá szükség, és négyen nem tudták ezt eldönteni.
Az íveket kitöltők szerint jó, hogy ilyen formában kaptak segítséget a tehetségfejlesztésben és tájékoztatást a Nemzeti Tehetség Programról. A résztvevőknek tetszett a sokszínűség, az interaktivitás és a szakértelem. Többen azonban kifogásolták, hogy kevés érdeklődő volt a programokon és, hogy nem volt kellő mértékben hirdetve. A jövőre nézve több hasonló programot, ugyanakkor szélesebb körű népszerűsítést kértek.
A záró program során további hat település (Gara, Bátmonostor, Bácsbokod, Érsekcsanád, Nemesnádudvar és Kecel) 42 diákjának és kísérőinek szerveztek egy rendezvényt a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolájában 2017. június 13-án. A programok között játékos képességmérés, táncoktatás, csillagászati bemutató és előadás szerepelt, megismerkedhettek tanulást segítő módszerekkel és logikai képességfejlesztő táblás játékokkal is, de az időbe belefért egy kis városnézés és közös fagylaltozás is.
Mint kiderült a nagysikerű nyílt napon résztvevő gyermekek többségének nem nyílik lehetősége hasonló utazásra, ráadásul a kecskeméti programok során olyan élményeket szerezhettek, amik saját településükön, a hétköznapok során szintén nem adatik meg.