Már tíz kisfilm népszerűsíti Bács-Kiskun értékeit
Újabb három összeállítással tízre emelkedett a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület Bács-Kiskun vármegye értékeit népszerűsítő filmjeinek száma. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő filmek ezúttal is egy-egy kvízbe ágyazva jutnak el a vármegye oktatási intézményeibe.
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai vallják, hogy a hungarikumokat védeni, őrizni szükséges. A szervezet vezetése ugyanakkor fontosnak tartja a nemzeti értékek ápolása és a nemzeti tudat erősítése érdekében a népszerűsítésüket is. Így, folytatva a megkezdett sorozatot további három ismeretterjesztő film készítésével, közzétételével és megosztásával igyekeznek minél szélesebb körben megismertetni a Bács-Kiskun vármegyei kötődésű hungarikumokat, illetve kiemelkedő nemzeti értékeket.
Az Agrárminisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok megismertetését, illetve népszerűsítését célzó pályázatának köszönhetően a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület ezúttal három kisfilm elkészítésére nyert támogatást. A szervezet a Magyar népmesék rajzfilmsorozat és a Kodály-koncepció, valamint Kecskemét szecessziós városmagjának bemutatását vállalta.
Az ismeretterjesztő kisfilmek legtöbbje egy-egy, a filmet meghatározó kerettörténetre épül, amelyet epizódszerű kitekintések szakítanak meg.
A Kodály-koncepciót bemutató ismeretterjesztő kisfilm kerettörténetét a különböző korosztályok zenei nevelése adja, a Ringató-foglalkozásoktól a nemzetközi, felnőtteket is oktató Kodály-szemináriumokig. Az epizódszerű kitekintésekből pedig szépen kirajzolódik, hogy az egyes szakemberek és pedagógusok, hogyan értelmezik a Kodály-koncepciót, de az is kiderül, hogyan ápolják Kecskeméten a kodályi örökséget. Betekintést nyerhetünk továbbá a zeneszerző nevét viselő nagymúltú iskola és intézet életébe is.
A másik kisfilm a Magyar népmesék rajzfilmsorozatról ad áttekintést. Az összeállításon végig vonuló szál bemutatja, hogyan változott a rajzfilmkészítés folyamata az idők során, mennyire népszerű a nyolc évadot megélt sorozat, és hogy lesz-e folytatása a nagysikerű Magyar népmeséknek. A mellékszálakból pedig kiderül, hogy az óvodások és a kisiskolások miért szeretik a népmeséket és mennyire ismerik a rajzfilmsorozatot.
A Kecskemét szecessziós városmagját bemutató ismeretterjesztő kisfilm kerettörténetében egy tanárnő beszélget a diákjaival, akiknek tanulmányi sétát szervezett. Hogy felkeltse az érdeklődésüket, egy-egy érdekességet is megoszt a helyszínekről. A fiatalok egy művészettörténésszel körbejárva az egyes épületeket, megismerik azok múltját és jelenét, miközben az is kiderül, milyen ismertetőjegyei vannak a szecessziónak.
A nagyjából 20-30 perces összefoglalók újszerűsége továbbá, hogy minden egyes film egy-egy interjúfüzér, nincs benne narráció, így tulajdonképpen minden információ a felkért szakemberek közvetítésével derül ki.
A videókat készítők nem törekedtek minden egyes apró részlet, tudnivaló átadására az egyes hungarikumok, nemzeti értékek kapcsán, az angol felirattal is ellátott alkotások inkább figyelem- és impressziókeltő célzattal készültek.
A filmek zárásaként általában arra fókuszáltak, hogy örökségünket, a magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit hogyan őrzik napjainkban.
Valamennyi film egy-egy kvízbe ágyazva jut el a vármegye általános és középiskoláiba. A fiataloknak a videót megelőzően a hungarikumokra általánosságban jellemző kérdésekre, míg a filmet megnézve az adott nemzeti értékre vonatkozó felvetésekre kell kiválasztaniuk a megfelelő választ a felsorolt lehetőségek közül.
Kecskemét szecessziós városmagja
Kecskemét szecessziós városmagja – kvíz