„Amit teszünk, az talán alig egy csepp a tengerben, de ha nem tennénk, a mi vízcseppünk hiányozna a tengerből.”

(Teréz anya)


 

FELHÍVÁS

Kedves Hölgyek és Urak!

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a

KECSKEMÉTI VISELETTÖRTÉNETI PROGRAM KERETÉBEN
pályázatot hirdet

„ TÚLZÁSOK NÉLKÜL, EGYSZERŰSÉG A DIVATBAN”
Női-és gyermekruhák az 1920-as 30-as évek stílusában

címmel.

A pályázatra női és férfi varrók jelentkezését várjuk.

Az elkészített munkákat szakmai zsűri értékeli, az első három helyezett alkotást díjazzuk.

A verseny 2012. október 6-án Divatbemutatóval egybekötött eredményhirdetéssel zárul.

A közönség szavazatai alapján különdíj átadására is sor kerül.

Pályázati határidő: 2012. szeptember 25.

Jelentkezni ötletek, rajzok, tervek, fotók, beküldésével, név és elérhetőség megjelölésével, a következő címen lehet: Engert Jakabné, 6000 Kecskemét, Kristály tér 8.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.