Bugacpusztaháza, Kunbaracs és Dunatetétlen lett idén a Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona
Bugacpusztaháza, Kunbaracs és Dunatetétlen települések önkormányzatai viselhetik a 2021. évben született gyermekek száma alapján a Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona címet. A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület még 2009-ben alapított elismerését eddig már 32 település érdemelte ki.
Naptári évente az a település viselheti a címet, ahol egyrészt folyamatos, másrészt az előző év december 31-én megállapított statisztikai létszámhoz viszonyított legnagyobb százalékos mértékű az ott lakó (állandó bejelentett lakcímmel rendelkező szülők gyermeke) újszülött létszámnövekedés.
A program keretében évente három, esetenként négy díjat adnak át a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai és a fenntartásukban működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai. Az elismerés részét képezi egy, a településnek adományozott réztábla és emléklap, az újszülöttek számára egy-egy kis tűzzománc korona (Balanyi Károly Ferenczy-, illetve Bozsó-díjas grafikusművész alkotása), egy-egy ajándékcsomag és emléklap.
Engert Jakabné, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke, az elismerés alapítója szerint a család szerepének megőrzése, megismertetése és annak népszerűsítése, valamint a gyermekvállalás fontosságának hangsúlyozása mindannyiunk közös érdeke, hiszen a települések megtartó erejének kulcsa a gyermeklétszám növelésében rejlik.
Ezek a gondolatok vezérelték a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületet arra, hogy több mint tíz évvel ezelőtt megalapítsa Bács-Kiskun megye települései részére a Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona elismerést. A díjakat 2012 januárjában adták át először.
Már harminckettőre tehető azoknak a településeknek a száma, akiket eddig díjaztak: Páhi, Érsekhalma, Katymár, Kunfehértó, Petőfiszállás, Lajosmizse, Tázlár, Lakitelek, Nyárlőrinc, Fülöpszállás, Bácsborsód, Városföld, Ágasegyháza, Imrehegy, Tabdi, Kunpeszér (két alkalommal), Újsolt (két alkalommal), Kéleshalom, Ordas (két alkalommal), Zsana, Homokmégy, Kömpöc (két alkalommal), Szalkszentmárton, Mélykút, Drágszél, Dunaszentbenedek, Tataháza, Felsőlajos, Fülöpjakab után Bugacpusztaháza (második alkalommal), Kunbaracs és Dunatetétlen (második alkalommal) is viselheti a Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona címet.
Az ajándékcsomagok mesekönyvet és egy-egy csomag szaloncukrot vagy apró csokoládét rejtettek.
Kerekes László Zoltán Bugacpusztaháza polgármestere köszöntőjében röviden összegezte a családok érdekében a településen tett fejlesztéseket, majd arról is beszámolt, hogy egyre több fiatal házaspár vásárol telket, és költözik a „nagyvárosi nyüzsgés” elől menekülve Kecskemétről és a környékéről a falujukba.
Hegedűs Lászlóné Kunbaracs polgármestere szerint kistelepülésük életében örömteli esemény ez a nap, hiszen az elmúlt évben tizenhárom kisgyermek született és tíz itt is él családjával, ami gyarapodást jelent gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt. Minden gyermek királykisasszony és királyfi a családban. A kisgyermek érkezése nagyon nagy öröm, de a település közössége számára is nagy boldogság, hiszen a fiatal generáció ad távlatokat a jövő tervezéséhez, megvalósításhoz – fogalmazott a polgármester.
Fotók: Kunbaracson Gulyás Sándor (Petőfi Népe), Bugacpusztaháza önkormányzata
Nagyszülők változó szerepben?
Nagyszülők változó szerepben? címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai november 25-én, pénteken 13 órától a kecskeméti Neumann János Egyetem Campusán.
Köszöntőt mond: Engert Jakabné Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Vendégeink és témáink lesznek:
Kormányosné Makai Eszter, a Kecskeméti Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége elnökétől megtudjuk, hogyan látják maguk a nyugdíjasok: változóban van-e a szerepük, és ha igen, milyen irányba tart ez a folyamat.
Kovács Barbara evangélikus lelkész arról ejt szót, hogy napjainkban milyen szerepet töltenek be a kisgyermekek és fiatalok hitre nevelésében az idősek, a nagyszülők.
Kovácsné Lovas Edina, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Család- és Gyermekjóléti Szolgálatának szakmai vezetője a nagyszülők mintaadásának fontosságáról osztja meg tapasztalatait.
Nagyné Seres Mária tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta, a Bács-Kiskun Megyei Pszichológiai Szakszolgálat Kecskeméti Tagintézményének vezetője arról fejti ki véleményét, hogy a világban tapasztalható változások milyen hatással vannak a nagyszülői szerepre, hogyan állnak helyt az idősek szülői szerepben, és hogyan kezelik a családok az esetleges szerepkonfliktusokat.
Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője az idősödő társadalmak által támasztott kihívásokról beszél, valamint azokról a megoldásokról, amelyekkel érdemi változások generálhatók a foglalkoztathatóság vagy éppen az aktív életvitel területein.
dr. Pári András,a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatási vezetőjeaz Idősek a családban című, az intézet által végzett kutatást és eredményeit ismerteti.
Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány alelnöke, országos hálózatvezető a nagysikerű sorozat, Nagyszülő-füzet című kiadványát, valamint szervezetük tevékenységét mutatja be.
Moderátor: Árvai Zoltán, az M5 kulturális televíziós csatorna Librettó című műsorának műsorvezetője, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kommunikációs munkatársa.
Együttműködő partnerünk a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.
A program a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében, a Miniszterelnökség támogatásával valósul meg.
1. oldal / 21