Megnyílt a kecskeméti Család- és KarrierPONT
Hivatalosan is megnyitotta kapuit Kecskeméten 2018. július 5-én a Család- és KarrierPONT, amely egy inspiratív és befogadó közösségi helyként szolgáltatásaival egyrészt a családi élet szereplőit, másrészt a munkáltatókat segíti majd, de megpróbál közöttük egyfajta híd szerepet is betölteni a család és a munka összeegyeztethetősége érdekében. Az iroda működtetése része annak a projektnek, amelyet az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. és konzorciumi partnere, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület sikeresen elnyert az EFOP-1.2.9-17-2017-00019 azonosító számú „Nők a családban és a munkahelyen című standard felhívás keretében meghirdetett pályázat megvalósítása Kecskemét Megyei Jogú Város és a Kecskeméti Járás területén” című pályázattal.
A nők munkaerő-piaci helyzetének javítását, valamint az aktív korú nők rugalmas, családbarát foglalkoztatásának népszerűsítését célzó átfogó szakmai programra európai uniós támogatást nyert a két szervezet.
A most megnyíló Család- és KarrierPONT munkatársai – a szakmai tanácsadáson túl – tevékenységük révén információt közvetítenek, különféle tréningeket szerveznek, továbbá ösztönözik a női vállalkozások megalakulását, és folyamatos párbeszédet tartanak fenn a helyi munkáltatókkal, annak érdekében, hogy a munkaadói oldal is megtalálja az atipikus, családbarát foglalkoztatási formákban a megvalósítható lehetőségeket. A munkáltatói és a munkavállalói érdekek összehangolása elengedhetetlen a család és a munka összeegyeztethetőségéhez.
A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület az előzőekben megfogalmazott célok elérése érdekében egy kérdőíves felméréssel is szeretné megismerni az aktuális helyzetképet azzal kapcsolatosan, hogy mennyire sikerül napjainkban összehangolni a női szerepeket a családban és a munkahelyen.
A kérdéssor kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, viszont a válaszok révén feltérképezett terület jobb megismerésével számos megoldási javaslat kidolgozására nyílik lehetőség a témában Kecskeméten és a Kecskeméti járás egyes településein.
A kérdőív a következő linken érhető el:
Kérdőív a női szerepek összehangolásáról a családban és a munkahelyen
Család- és KarrierPONT Kecskeméten
Ügyfélszolgálat:
- hétfőn és szerdán délelőtt 8.30 órától 12.30 óráig
- csütörtökön és péntek délután 13.00 órától 17.00 óráig
Kihelyezett információs nap a Kecskeméti járás valamelyik településén:
- kedden délelőtt 9.00 órától 13.00 óráig
Jogi, pszichológiai és mentálhigiénés szaktanácsadás:
- előzetes telefonos bejelentkezés, egyeztetés alapján
Elérhetőségek:
székhely: 6000 Kecskemét, Reile Géza utca 22.
telefon: (+36) 76 737 193
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.